HEP - Magyar nyelvű BC / NAV lokalizáció

Amit a BC / NAV lokalizációkról tudni kell...

A Microsoft vállalatirányítási rendszere, a Dynamics NAV – új nevén Business Central – jelenleg 66 országban érhető el, amelynek száma folyamatosan bővül. Ez azt jelenti, hogy az alapvető üzleti logikán felül, itt érhetők el az országspecifikus folyamatok, beállítások, amelyek a jogi megfeleléshez, helyi szabályozások lekövetéséhez szükségesekEzeket a kiegészítéseket lokalizációnak nevezzük.

Azonban a Microsoft csak néhány országra készíti el a helyi lokalizáció központilag fejlesztett verzióját. Itt a 24 nagyobb piacokról beszélünk, mint Németország, az Egyesült Királyság, vagy az USA. A többi országban helyi Microsoft Partnerek (amilyen a MultiSoft is) által fejlesztett BC / NAV lokalizációk állnak a felhasználók rendelkezésére. Ebbe a kategóriába sorolhatjuk Magyarországot is, ahol az általunk fejlesztett HEP nevű bővítmény megadja a lehetőséget ügyfeleink számára, hogy könnyedén megfeleljenek a jogszabályi környezetnek, és vállalatirányítási rendszerük folyamatosan a legfrissebb rendeleteket követve működhessen.

HEP - Hungarian Extension Package

A HEP (azaz a Hungarian Extension Package) a Multisoft által fejlesztett magyar nyelvű lokalizáció, amely a Business Central esetében akár az Microsoft Appsource-ról  is letölthető. A fejlesztésénél figyeltünk arra, hogy a kötelező jogszabályi elemek mellett olyan funkciókat is ellássuk az alkalmazásunkat, amelyek csökkentik az adminisztratív terheket, könnyebben elérhetővé teszik a szükséges információkat.

Ezek a funkciók két csomagban érhetőek el: A Standard csomag részeként elérhet minden kötelező funkciót és néhány kényelmi funkciók is, az Advanced csomag részeként pedig további kényelmi funkciókkal egészítheti ki rendszerét, mint az EKAER modul, vagy az MNB árfolyamfigyelő.

Standard csomag elemei

Banki tranzakciókkal kapcsolatos funkciók

  • Banki tranzakciókkal kapcsolatos funkciók 
  • Átlagáras értékelés bankszámlák esetén
  • Banki kapcsolat funkció
  • Bankszámla kiválasztása eladási bizonylatokon
  • Egyeztetési adatok megjelenítése banknaplón

Áfázáshoz kötödő funkciók

  • Áfa-analitika riport
  • Adóhatósági ellenőrzési adatszolgáltatás
  • Áfa-bevallás elektronikus átadása ÁNYK részére (65-ös nyomtatvány)
  • Áfa-dátum kezelése
  • Áfa-összeg megjelenítése HUF-ban beszerzési bizonylatokon
  • Csoportazonosító szám kezelése
  • Közösségi adószám kezelése
  • Magyar előírásoknak megfelelő bizonylatkép
  • Online számla funkció
  • Összesítő nyilatkozat átadása ÁNYK részére (A60-as nyomtatvány)

Pénzügyi tevékenységhez kapcsolódó funkciók

  • Vevői és szállítói egyenlegközlők
  • Magyar címformátum kezelése
  • Korosított követelések
  • Kompenzáció
  • Készpénzes számlák kerekítése
  • Folyamatos teljesítésű ÁFA kezelése
  • Bizonylatdátum-sorrend figyelése
  • Bejövő oldali dokumentumon szereplő eredeti teljesítési dátum

Könyvelési tevékenységet segítő funkciók

  • Termelés főkönyvi könyvelésének módosítása
  • Számlák tételes könyvelése főkönyvbe
  • Könyvelt bizonylatok törlésének korlátozása
  • Bizonylat- és áfa-dátum ellenőrzése

További elérhető funkciók

  • Kapcsolódó rekordnevek megjelenítése tételekben
  • Előlegkezelés
  • Intrastat bevallás
  • Befektetett eszközök kivezetésének könyvelése
  • Tárgyi eszköz riportok
  • Készletmozgás riportok
  • Csomagolóanyag kezelése
  • Cikknaplósablon beállításainak kibővítése

Advanced csomag elemei:

MNB árfolyambetöltő

EKAER modul

e-számla – Számlaközpont

Házi pénztár

Kiterjesztett Gyártói felelősségvállalás (EPR)

Részletes leírás a HEP-ről

Töltsd le rövid leírásunkat és ismerkedj meg a funkciókkal részletesebben!

NAV lokalizáció, Business Central lokalizáció, magyar nyelvi csomag

A fejlesztés nem áll le...

A hosszas munkának köszönhetően a HEP magyar nyelvű, Dynamics NAV lokalizáció a 2020-as év első felében elérhetővé vált az AppSource áruházban. Azóta számos vállalatnak segítettünk a folyamatos jogszabályi megfelelés biztosításával, hogy biztosítsuk nekik a kellő védelmet egy esetleges ellenőrzés során.

A kötelező elemeken felül az adminisztrációt megkönnyítő funkciókat is beépítettünk a rendszerbe. A jogszabályi követésen felül, ezen funkciók körét is folyamatosan bővítjük, így biztosítva folyamatos, zökkenőmentes ügyfélélményt.

Verziótörténet:

Új funkciók:

  • HEP fordított áfabevallás mező átnevezése
  • Szállítói előleg kezelése új funkció
  • Eladási számla/jóváírás módosítása
  • 65A áfabevallásba újabb mezők exportálása
  • 65M áfakigyűjtésbe kerekített összegek megjelenítése
  • Vállalat adatainak változása esetén riportokon a megfelelő verzió használata

Hibajavítások:

  • Könyvelési előnézet áfateljesítési dátum mező
  • Beszerzési bizonylat összeg SPN-ben
  • E-Inv View Date javítása
  • Házipénztár dolgozó kezelésének javítása
  • Vevői egyenlegközlő összegformátum javítása
  • EPR-kalkuláció módosítása
  • 65 fordított bevallás módosítása
  • EPR automatikus számozás módosítása

Új funkció:

  • Befejezetlen termelés riport
  • EPR továbbfejlesztések

Hibajavítás:

  • EPR javítások
  • Hosszú VTSZ számok levágása intrastatban
  • Bejövő bizonylaton szállítói számlaszám érvényesítés javítása
  • Módosítás a nettó módszer szerinti kivezetés miatt
  • Áfaanalitika összesítés javítása
  • Házipénztár fej nem létező partner javítása
  • Eladási számla/jóváírás módosítása
  • Előrefizetés és áfadátum használatának problémája
  • Bankkezelés bankfiókszám hossz javítása
  • Bankkivonat betöltésének javítása
  • Összeállítási rendelés fők. ügyletkönyv. csoport javítása
  • Előzmény biznylatszám ellenőrzés javítása
  • HEP XML Wrapper tömb hossza
 
  • Új funkció:
    • Vevői egyenleg jelentés kimenetének bővítése
    • Új értékesítési jelentésekű
    • Bejövő bizonylatok módosítása
    • Bejövő bizonylatok fordítása
    • E-számla új események
    • Könyvelt összeállítási rendelés kibővítése
    • Beszerzési sorok táblába új mezők
    • Összegek Ft-ban terület módosítása beszerzési bizonylaton
    • Szállítói bankszámla űrlap kibővítése
    • Bankfiókszám megjelenítése szállító bankszámláin
    • Szállító egyenleg időpontban bővítése
    • EPR funkció
  • Hibajavítás:
    • Számla ENU felirat javítása
    • Helyesbítőszámla űrlap törlése
    • Helyesbítőszámla fordítása
    • Licenc service URL változtatása
    • Adószám feliratkozás javítása
    • Intrastat nettó súly, mennyiség javítása
    • Készlet beállítás és cikknaplósablon táblákon mezőhossz növelése
    • Nyelvkód és pénznemkód logika javítása
    • QtyPhysInventory érvényesítés javítása
    • Helyesbítőszámla könyvelésének javítása
    • Obolete warningok miatti módosítások
    • Új mezők töltése bejövő bizonylaton
    • Findset updatekey parameterek eltávolítása
    • E-számla új események javítása
    • Bankszámla, bankfiók fordítás javítása
    • Bizonylatszám feliratkozásának módosítása
    • Csomagolási adó számításának módosítása
    • Obsolete warningok miatti módosítások
    • A60 bevallás javítása
    • Obsolete warningok miatti módosítások
    • E-számla küldése módosított adószámmal
    • Összegformátum javítása
    • SetAutoFormat javítása
    • Helyesbítő számla XML javítása
    • Összegek Ft-ban terület módosítása beszerzési bizonylaton
    • Hiányzó fordítások javítása
    • EPR funkció és fordítás módosítása
    • Menüfordítás javítása
    • EPR javítások
  • Új funkció:
    • 0708-as nyomtatványok beépítése a 65A nyomtatvány exportálásába
    • Bejelentkezés PIN segítségével
  • Hibajavítás:
    • Vállalati adatok másolásának javítása
    • QtyPhysInventory érvényesítés javítása
    • BC22 érvényesítés javítása
  • Új funkció
    • Előlegbekérő riport 42014151 Vevő, szállító címke felcserélése (hibajavítás)
    • Vevőkarton HEP adószám ellenőrzés menüpont megváltoztatása
    • Összeállítási rendelés Gen.Bus.Posting Group kezelése hiányzik
    • EKÁER funkció továbbfejlesztése, Tariff number táblába egy új oszlop EKÁER köteles, csak ezek a tételek kerülnének át az EKÁER-be.
    • HEP Compensation Proposal (42014075) report, 2. Document Number-hez AppliesToDocNo helyett a Applies-to Ext. Doc. No. értékét írassuk ki
  • Hibajavítás
    • Adóhatósági ellenőrzó adatszolgáltatás. Jóváírásnál a <adoertek>301.72</adoertek>  tag nem negatív előjelű.
    • Vállalati adatok másolásának javítása
  • Új funkciók:
    • A gyári rendszer nem engedi a korábbi tételek kiegyenlítését naplóban, hanem utólagos kiegyenlítést javasol. Ezt a korlátozást feloldjuk SPN használata esetén. BC 150-től elérhető.
    • Vevő/szállító egyenleg egyeztetése jelentésen a dátumok megjelenített számjegyeinek módosítása.
    • Intrastat fájlkészítésnél karakterkódolást módosítása.
    • Házipénztárban Dolgozó partnertípus kezelése.
    • Bejövő bizonylatokhoz „Beérkezés dátuma” új mező
    • Bejövő bizonylatoknál nettó és áfa kitöltése után nem számolta a bruttó összeget.
    • Online számla: sorok összevonása, külön esemény létrehozása csak a sorok XML összeállításásra és egy másik a számla összesítő összeállítására.
    • Átsorolási cikknaplóban ügyletkönyvelési csoport alapértelmezett töltésének javítása.
    • Adószámellenőrzés funkció beépítése vevősablonra
    • Magyar adószám ellenőrzés funkció és gyári funkció egyesítése
    • HEP riportok, képernyők kereshetővé, közvetlen futtathatóvá tétele
    • Előlegszámla beemelésekor egy megjegyzés típusú sorban hivatkozunk az előleg számla számára
    • EKAER kibővítése átadási rendelés kezelésével
  • Hibajavítások:
    • Tárgyi eszköz értékcsökkenési könyv felviteli hibájának javítása.
    • Ha e-számla automatikus küldésnél ‘A számla nem E-számla’ hiba javítása.
    • Összesített árfolyamkülönbözet jelentésen összesítés és fordítás javítása.
    • Online számla támogatott beállításánál megnevezés javítása.
    • EU háromoldalú kereskedelem – közvetítő szerepkör mező értéke nem került át az áfatételekbe az eladási és beszerzési fejből.
    • Vevő részletes cím táblában mezők hosszának növelése.
    • Kompenzáció javaslata funkciónál nem működik a szűrés partnerre.
  • Új funkciók:
    • A gyári rendszer működésének módosítása a nem realizált árfolyam-különbözetek kezelésében. A főkönyvi könyvelés beállítása lapon állítható, hogy a rendszer a nem realizált különbözetet visszakönyvelje vagy se az átértékelt devizás tétel kiegyenlítésekor.
    • Beszerzési összeg (SPN) adatterület megjelenítése beszerzési rendelésen és jóváíráson is.
  • Hibajavítások:
    • Beszerzési számlán a bankszámlaszám mező nem törlődik szállító átírásakor.
    • Devizás előlegszámla jóváírása a vevőn rossz előjellel jelent meg.

Új funkciók:

  • Szerviz modulban előlegkezelés
  • Adószámok kezelése a házipénztárbizonylaton
  • Előlegbekérő levél létrehozása eladási rendelésből
  • Online számla állapot 2 megvalósítása

Hibajavítások:

  • V5 jelentések javítása
  • HEP vevő egyenleg egyeztetés riport javítása
  • E-számla funkció javítása
  • Szerviz modul előlegkezelés javítása

Új funkciók:

  • Banki utalási fájlban értéknap kezelése
  • Frissített engedélycsoport
  • Könyvvizsgálói XML export módosítása
  • Helyesbítő számla kezelése e-számlában
  • Házipénztár új beállítás a figyelmeztetésekre
  • Cikk-mellékköltségek képernyőn mező megjelenítése
  • Eladási előleg funkció új feliratkozás

Hibajavítások:

  • Online számla állapot 2 javítása
  • Szerviz modul előlegkezelés javítása
  • Oinv javítás 3.0v5
  • Archivált vállalati információk javítása
  • Beszerzési előleg javítása
  • Bejövő bizonylatok mezővalidáció javítása
  • HEP eredeti bizonylatszám mező validálásának javítása
  • Szerviz modul előlegkezelés javítása
  • Edifact banki átutalási formátum javítása
  • HEP készletbizonylat javítása
  • Szerviz modul előlegkezelés javítása
  • Csomagolási adó jelentés javítása
  • Edifact banki átutalási formátum javítása
  • HEP Petty Cash Summation tábla mező módosítása
  • Vevő szállító ügyfélhez kapcsolásának javítása
  • Eladási jóváírás jelentés javítása
  • Online számla kezdeti beállításának javítása
  • E-számla melléklet kezelésének javítása

Új funkciók:

  • HEP áfadátum obsolat jelölés és microsoft áfadátum töltése
  • Áfaárfolyam kezelése funkció
  • Intrastat BC25 funkcióra előkészületek

Hibajavítások:

  • Szerviz modul előlegkezelés javítása
  • Intrastat BC25 funkcióra előkészületek

Új funkciók:

  • Intrastat BC25 funkció
  • Áfadátum áttöltése gyári mezőbe

Hibajavítások:

  • Intrastat BC25 javítások
  • Áfaárfolyam kezelése funkció javítása
  • Cikk-mellékköltség könyvelés javítása

Magyar lokalizáció, magyar nyelven, magyar támogatással

A MultiSoft már több mint 20 éve fejleszti és támogatja a Navision és utódai, a Microsoft Dynamics NAV és a Dynamics 365 Business Central alkalmazások magyar nyelvű felületeit és törvényi, jogszabályi kiegészítőit.

2020-ban már 70 főt meghaladó létszámmal, egyaránt nagy hangsúllyal támogatjuk a nemzetközi piacon is elismert megoldásainkat és hazai ügyfeleink üzleti rendszereit.

Aktívan támogatott ügyfél
0 +
Megoldott eset
0
tapasztalt, támogató csapat
0 Fős

Tudjon meg többet az implementációról most!

A magyar lokalizációról, illetve az implementációval kapcsolatos kérdéseit tegye fel kollégáinknak személyesen! 
Kérjen konzultációt szakértőinktől!

Miért válassza a MultiSoft-ot?

Rengeteg tapasztalat, innovatív megoldások, számos elégedett ügyfél

Cégünk teljes körű megoldást kínál a vállalatirányítás, az ügyfélkapcsolat-kezelés valamint az egyedi szoftverfejlesztés területén. Magyarországi piacvezető pozíciónkon túlmenően öt kontinensen átívelő nemzetközi kereskedelmi csatornával állunk potenciális üzleti partnereink rendelkezésére.

Közel harminc éves tapasztalatunk, a technológia fejlődésének folyamatos követése és szakembereink folyamatos képzése ad garanciát arra, hogy ügyfeleinket mindig a legmagasabb színvonalon tudjuk kiszolgálni, ezáltal biztosítva számukra a folyamatos fejlődés lehetőségét. Munkánk sikerességét multinacionális vállalatok elismerése, hosszú távú partnerségi viszonyok, továbbá több száz elégedett ügyfél bizonyítja.

Segíthetünk?
Csapatunk tagjai mindig a rendelkezésére állnak!

ERP bevezetési segédlet letöltése

A PDF dokumentumot a megadott e-mail címre küldjük el Önnek